Rest – pihenés
ige
pihent, pihenni, pihenő
A pihenés definíciója
1a: fekve pihenni – alvás
b: holtan feküdni
2: abbahagyni egy cselekvést vagy mozgást: munkától vagy megerőltetéstől tartózkodni
3: szorongástól vagy zavaroktól mentesnek lenni
Elérkezett a június és ezzel együtt néhány hónap pihenés is, nektek, keményen dolgozó diákoknak. Emlékszem az érzésre, ahogy alig bírtam kivárni a nyári szünetet, ami manapság olyan gyorsan elrepül. Rengeteg nap ment el azzal, ahogy arra vártam, hogy eljöjjön, és amikor megérkezett, ahelyett, hogy élveztem volna, már azon aggódtam, hogy hamarosan vége lesz, és ugyanúgy vissza kell mennem az iskolába.
Szerintem a pihenés szóra az utolsó definíció nagyon érdekes: szorongástól vagy zavaroktól mentesnek lenni. Mivel – szerintem mind egyetértünk benne – a legtöbb fiatalabb diák megtapasztalja a munkától vagy erőlködéstől való mentességet, de vajon tényleg belenyugodhatunk ebbe a definícióba?
Nekem ez mindig egy hatalmas kihívást jelentett. Természetesen örültem, hogy végre szünet van, ki tudom aludni magam és nem kell aggódnom a tanárok elvárásain. De ezt élvezni, igazán élvezni, hogy van időm a pihenésre, nem adta meg a szabadságot, hogy valójában kipihentnek érezzem magam.
Felnőtt korban is érdekes látni, hogy azokon a napokon, amikor elvileg semmit sem kellene csinálnom, nincs komolyabb felelősségem és nincs elvárás, akkor is nagyon nehéz megélnem a semmittevést, anélkül, hogy ne szoronganék vagy ne gondolnék arra, hogy a produktivitásom az értékességem alapja.
Adhatnék magamnak néhány órát, nézhetnék egy sorozatot, vagy csak hallgathatnék zenét, mégis a "pihenés" alatt érzem a sürgető érzést, hogy nem jól hasznosítom ezt az időt, nem lesz semmi haszna az életben, szóval végül mégsem tudok megpihenni.
Viszont amikor képes vagyok a nagyobb képet nézni, minden világossá válik. Nem számít, hogy éjt nappallá téve dolgozom-e, a nap végén mindig ugyanarra a konklúzióra jutok: a halál.
Tudom, hogy kicsit morbid ezekre a dolgokra gondolni, de számomra a halál gondolata segít ellazulni, mert ráébreszt az abszolút igazságra: ha produktív vagyok, akkor sem változtat a végeredményen.
Nem számít, hogy napokig fekszem és alszom délig, vagy agyon dolgozom magam. Jelenleg ugyan élek, de ez nem lesz mindig így, szóval, ha szakítok időt a pihenésre, hagyom, hogy megéljem a jelent, és bizonyos értelemben Senki legyek, az hatalmas szabadságot ad.
Ha nem látnám magam körül állandóan elfoglaltnak az embereket és a kultúrát, talán könnyebb lenne megengedni magamnak a pihenést. Gyakran töprengek az ősökön, és azon, hogy ők nem ebben a felgyorsult világban éltek. Persze megvoltak a saját kihívásaik, de mivel sokkal szorosabb viszonyban voltak a természet körforgásával, a pihenés sokkal elfogadottabb volt. Néha nincs mit tenni, csak lenni.
Viszont amikor nagyon koncentrálok és felemészt az, amit a társadalom és a világ elvár tőlem, szinte lehetetlen átadnom magam a valódi pihenés érzésének, hiszen mindig van mit tenni, mindig van mit megoldani, mindig van valami izgalmasabb dolog, amit csinálhat az ember és mindig elérhető a verseny és a kiválóság világa.
Ezért kell néha kizoomolnunk és észrevenni, hogy mindegy mit csinálsz az életben, a tény, hogy itt vagy, élsz és jól vagy, önmagában áldás és engedélyt ad arra, hogy megpihenj. Nem kell különlegesnek lenned, már azért méltó vagy rá, mert létezel.
Kik vagyunk mi, hogy azt mondjuk, hogy a pihenéssel töltött idő pazarlás? Mit nyerünk azzal, ha állandóan „be vagyunk kapcsolva”? Miért a produktivitás mentén értékeljük magunkat?
Nem azt mondom, hogy add föl a mindennapjaidat és ne csinálj semmit.
Csak azt mondom, hogy ha megvizsgáljuk a kapcsolatainkat a pihenés és produktivitás aspektusából -, hosszú távon hihetetlen hatása van, segít, hogy ne égjünk ki és valóban élvezni tudjuk az életet a rohanó világban is.
Szeretem azt az anekdotát, amit egy szerzetes mondott, amikor a meditációról kérdezték. Azt mondta, hogy „15 perc naponta néhányszor tökéletes.”
Majd megkérdezték, hogy „Mi van, ha egy nagyon mozgalmas és stresszes időszakról beszélünk?”
Azt válaszolta, hogy „Akkor szánj rá legalább napi egy órát!”
Zavarosnak tűnik, de a mély, igazi pihenés, amit megengedünk magunknak, segít maximalizálni a teljesítményünket, amikor eljön az ideje annak, hogy produktívak legyünk.
Például, amikor végre megengedem magamnak, hogy csak létezzek elvárások, illetve az aggodalom és szorongás érzése nélkül, amikor teljesen elfogadom, hogy ha egész nap nem csinálok semmit, akkor sem érzek szégyent, nem lesz bűntudatom, néha pont ilyenkor alkotok a leghitelesebb és legőszintébb helyről. mert nem próbálkozom, hanem csak hagyom megtörténni a dolgokat. Ha lekerül rólad a nyomás, lehet, hogy minden szabadon ki tud folyni.
Szóval minden nyárra készülő, hozzám hasonlóan szorongó gyerkőcnek üzenem: Remélem találsz időt a pihenésre, a szó minden értelmében!
Szép, nyugalmas hónapot!
Szeretlek Titeket
Comments